A pályázat célja: Az elmúlt évtizedekben az egészségügyi ellátás fejlődése jelentős mértékben az új orvostechnikai, orvosbiológiai, orvosi informatikai eszközök megjelenése eredményeként történt. A ma használatban levő eszközök alkalmazói tapasztalatok alapján történő továbbfejlesztése, új eszközök tervezése hatékony orvos – mérnök együttműködésre alapozva lehetséges. A pályázat célja az ilyen együttműködésre alkalmas mérnökök MSc képzésének támogatása.
A pályázók köre: A BME VIK bármelyik MSc képzésének hallgatója pályázhat, aki legalább egy félévet lezárt, ez alatt önálló munkája (diplomaterv feladata) orvosbiológiai/orvostechnikai/orvosi informatikai témájú volt és ennek folytatására készül.
A pályázat díjazása: Az ösztöndíjat legfeljebb két félévre lehet elnyerni, összege 400 euronak megfelelő forint havonta. Egy félévben öt hónapra lehet az ösztöndíjat megkapni. Két beszámolót kell beadni. A félév 3. hónapjában egy rövid jelentést az előrehaladásról, a féléves munka összefoglalóját pedig a félév végén, mindkettőt a konzulens aláírásával. A kuratórium az ösztöndíjasoknak útmutatót fog adni a beszámolók elkészítéséhez. Ha a kuratórium a beszámolók alapján úgy ítéli meg, hogy a hallgató nem halad megfelelően a tervezéssel, akkor az ösztöndíj kifizetését leállítja. Az ösztöndíjas tervező munkája kapcsolódik az önálló munkájához (önálló munka2, diplomatervezés1, diplomatervezés2), de a tantárgy kreditértéke által megkövetelt hallgatói munkán felül kell a tervezést elvégezni. Az ösztöndíjas időszak végén a tervezett berendezésnek (vagy programnak) működnie kell.
Félévente max. 250 eurot lehet fordítani anyag- alkatrész- eszközvásárlásra. Ehhez külön kérelmet kell benyújtani, megindokolva a beszerzés szükségességét.